„Unglaublich, Super, Wahnsinn, Spitze, Wunderbar und so weiter…” –csupa nagy betűvel írandó a véget nem érő jelzők sora. Tegye mindenki a szívére kezét és mondja őszintén , hogy tudta és erre számított. A vb előtt  egy hónappal ennek a párharcnak még Anglia volt az esélyese az önmagát még keresgélő német válogatott ellen , de a csoportmeccseken mutatott teljesítményt tekintve teljesen megérdemelt a győzelmünk, de nem ilyen arányban vártuk.

Úgy voltam vele, hogy az online covertitlive-os közvetítéssel babrálás helyett végre 100%-ig a játékra koncentrálva fogom végigizgulni a meccset és a közben papírra vetett gondolataimmal okoskodok ebben a posztban. Ami már az elején feltűnt, hogy taktikailag felül fogja múlni Löw Capello-t, mikor meghúzta Özil vonal melletti, jobb  szélen játszatását a 4-2-3-1 –es rendszerben és Müllert betolta középre. Hála Istennek meg lett az eredménye, mondjuk az auszik elleni meccs kivételével látszott, hogy Müller csak szenved a vonal mellett. Az ő kombinatív , sokmozgásos játéka, cselezőképessége nem szorítható be a szélre. A másik jó húzás szerintem Badstüber végleges elfelejtése és Boateng ismételt aktivizálása volt. Azt a szerbek ellen már láttuk, hogy Badstuber nem igazi baloldali védő, úgy keverik meg mint anyám a vasárnapi ebédhez a rántást , sűrűn és gyorsan.

Ellenben Capello semmi váratlannal nem szolgált, még mindig ragaszkodik két szent tehene együtt játszatásához a 4-4-2–s hadrendben. Merné is kihagyni Gerardot vagy Lampardot , asszem a Temze mélyén betoncsizmában végezné. Ez a megszokott már lassan négy éve játszott , kiismerhető, számomra konzervatív taktika már előre bukásra volt ítélve. Az egyedüli félelmen az volt , hogy Lampard elsül messziről (be is ment, csak hát a gól az amit megadnak) vagy Rooney főnixmadárként újraéled hamvaiból erre a meccsre. Félelmein alaptalanok voltak , hiszem ilyen impotens védelemmel mint Upson-Terry kettőse nem számoltam.

Ráadásul az elején már látszott, hogy Schweinsteiger mozgásán nyoma sincs a sérülésnek és ekkor nagy kő esett le a szívemről. Ez a kő még nagyobbat koppant amikor Neuer is feliratkozott a kanadai táblázatra a Klosénak kiosztott gólpasszával a 20.percben (1-0). Azért ilyet kedves angol sporttársak még ifiben sem nagyon szabad csinálni, bár a Kahn-Elber párosnak nagy fegyvere volt a Bayern 2001-es BL-menetelése során, felelevenítve a Madridnak szintén indításból lőtt Elber gólt. Mindenesetre Miro érdemei megkérdőjelezhetetlenek, ezúttal is gratulálunk neki a lábbal szerzett találathoz. Aztán elkezdtük az angol baloldali védekezés „szétszopatását”, már bocsánat de találóbb kifejezést nem találok arra, amit Cole-lal csinált a Klose-Müller-Podolski trió a második gólnál a 33. percben (2-0). A show a Khedira-Müller-Klose csikicsuki-ziccer-kapusbalövéssel folytatódott. A 36. percben mikor Klose ismét közelebb zárkózhatott volna a 15 gólos Dagihoz, már azt hihettük hogy sima lesz, de Upson mindenképpen javítani akarta hibáját és szépített (2-1). Most hagyjuk Boateng és Neuer ostorozását , nem illik négy rúgott gól esetén. Ismét visszakaptunk valamit 1966–ból Lampard meg nem adott góljánál, én speciel a hitet, hogy a haverok pénzét elnyerem a 2-1-es tippemmel. Utólag már nem bánom , hogy nem jött be a telitalálatom, de a győztest így is eltaláltam 3 pontért.

Félidőben egy jó cigi megnyugtatta az angoldrukker rokonok okoskodása által szakadásig szétcincált idegrendszeremet, amelynek szakítószilárdságát a második félidőben már nem tesztelte tovább a Cappello-banda. Joachim Löw meg úgy gondolta , hogy Özil, Schweinsteiger és Kheidira szívassa szét a második félidőben a jobboldali anglikán védelmet (ekkora a bal oldalon Cole már romokban volt) , Müller pedig érkezzen minden beadásra hajszálpontosan. A taktika bevált, szegény Johnson azt se tudta hol van, mikor a Müller-Schweini-Müller összjáték közben Özil beindult mögé az üres területre. A fantasztikus ebben akcióban az volt, hogy Bastian nyugodtan kivárt az utolsó passz előtt és tökéletes ütemben tette az egész pályát végigsprintelő Müller elé a lasztit, aki megvárta míg James eldől balra és belőtte a helyére (3-1). Kész, ekkor felugrottam az angolmajmoló rokonok nyakába, akik hülyén néztek rám, hogy ki ez a barom. Azt már nem is merem leírni , hogy a 70. percben Özil mesteri elfutása és centerezése után milyen örömtáncot jártam a búcsúra megterített asztal tetején, a rokonok rosszalló tekintetével kísérve. Müller megint vagy jó 60 métert sprintelt, hogy odaérjen (4-1). Kész, K.O., innentől kezdve nem is érdemes másról írni. A maradék játékidőt megúsztuk sérülés nélkül, a kulcsemberek is pihenni tudtak, Schweinsteiger végig pályán tartásával pedig bepótolta a héten kihagyott edzéseit.

A csapat, a játék, az elképzelés olyan egyszeri, megismételhetetlen konstellációja állt össze a mai napon, amelyre még sokáig fog emlékezni minden német drukker. Emlékszel még amikor 4-1-re elraktuk az angolokat? – kezdetű kérdésre pedig 20 év múlva ez lesz a válasz: Igen, az kibaszott gyönyörű volt!

Jöhetnek a gauchók, hajrá Németország! 

30 komment

Címkék: england

A bejegyzés trackback címe:

https://gutenmorgenafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr402114742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WeAreEngerland 2010.06.28. 01:57:20

Én angol drukker vagyok de szép volt ugyan akkor kíváncsi lettem volna ha JOGOSAN 2-2 ről megyünk tovább hogyan alakul talán jobb meccset látunk volna mert hogy igazságosabbat az biztos de ettől függetlenül sok sikert a továbbiakban és a KOKÓS geci argentinokat zavarjátok haza Maradóna gecivel az élen

foxface 2010.06.28. 08:33:35

ebből az egész hülye irományból, csak egy dolgot lehetett megtudni, mégpedig, hogy hejkitöltőék minden vasárnap főzeléket ebédelnek, de ez meg kurvára nem érdekelt

ravens01 2010.06.28. 09:18:43

Badstuber az, nem ...stÜber.

14Gus88 2010.06.28. 09:41:44

@WeAreEngerland:
Kíváncsi leszek milyen meccs lesz. A bírók biztos megint a topon lesznek :D

Neuroxyde 2010.06.28. 09:58:42

@WeAreEngerland: akkor is a németek nyertek volna. Az angolok *lelketlensége nem azon az elsinkófált gólon múlott, előtte is szarul nyomták.

Fioni (törölt) 2010.06.28. 10:01:10

ha megadja a bíró a gólt az angoloknak, nem ez az eredmény
nem szeretem az igazságtalanul nyert meccseket, tegnap mind2 az volt
pedig a győzteseknek szurkoltam

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 10:12:03

@WeAreEngerland:

UNCSI

a rinyalas!

meg ha 2-0-nal nem adnak meg egy golt, megertem,h az lelektanilag rombolo (bar onmagaban a 2-0 nem az egy ennyire sztarolt, "focioshazaja" stb. angol valogatottnak),

de 2-1-nel egy allitolag sztarcsapat lekokad lelkileg?!

SZAROK AZ ANGOLOK, CSAK A REKLAMJUK NAGY

foxface 2010.06.28. 10:24:50

@Yelnats: ja, igazad van, költőt akartam

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2010.06.28. 10:25:45

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

jav:kimaradt egy ?!

(bar onmagaban a 2-0 nem az egy ennyire sztarolt, "focioshazaja" stb. angol valogatottnak?!)

dögkeselyű 2010.06.28. 10:26:00

Engem is bosszant a meg nem adott gól! Sajnálom, mert így állandóan erre lehet hivatkozni. De tényleg, hol volt ez a béna angol csapat a németektől?
Tudom magamról,elfogult vagyok velük szemben, , mindíg is az voltam,mármint a németekkel,(amióta nincs MAGYAR foci őket nézem, nekik szurkolok) de most tényleg jók, és fiatalok! Övék a jövő!

greycup 2010.06.28. 10:31:34

"Müller csak szenved a vonal mellett. Az ő kombinatív , sokmozgásos játéka, cselezőképessége nem szorítható be a szélre."

Müller micsodája??? :)) lol... Müller kb. jól érkezett üresen a kontráknál

al Dajjal 2010.06.28. 10:40:51

@a nyugalom megzavarására alkalmas: A friccek mennyi ideje is rinyálnak a Wembley miatt? 44 éve? És az ennél sokkal, de sokkal véleményesebb. Konkrétan 4-5 centiről beszélünk. Van, aki még most is bent látja.

Player 1 2010.06.28. 10:50:00

@Fioni: Nem.Akkor 4-2 lett volna a németeknek.

Player 1 2010.06.28. 10:52:02

@al Dajjal: Azért az egy vb-döntő volt, ez meg egy nyolcaddöntő, ahol sokkal jobbak voltak a németek.

org 2010.06.28. 11:06:37

Harmatgyengén védekeztek az angolok, megérdemelték, bíró ide, bíró oda.

DE: a németek rettenetesen túl vannak sztárolva! Véleményem szerint nem sokat mutattak eddig, csak kihasználták a náluk gyengébb valogatottak hibáit. Ez eddig elég volt, de remélem mostmár valaki (és Argentinában kételkedem, ők is tipikusan hibázós csapat) rendesen elkeni a szájukat.

Laarson 2010.06.28. 11:37:56

Angolok kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, a bíró egyértelműen belenyúlt a meccsbe. A Németek valószínűleg jobbak voltak de ez sohase fog már kiderülni

Gknight_007 2010.06.28. 11:53:20

A Németektől ez szép volt, és gratulálok nekik. Bár azon jól szórakozom, hogy minden jobban sikerült meccs után megy a nyilatkozat, hogy ide nekünk a trófeát is, aztán meg jött Szerbia.
Tessék ilyen szép játékkal megverni Argentinát is, aztán meg majd mondjuk a Spanyolokat, és akkor lehet nyilatkozni a döntő előtt ilyeneket.

readya 2010.06.28. 11:59:55

@WeAreEngerland:

Apád fasza kokós geci, meg a fostalicska angol "válogatottad". pff.
Maradona pedig a világ egyik legjobb játékosa volt és amikor ilyeneket írsz, akkor látszik, hogy egy agyatlan marha vagy. Be ios fejezem itt soraimat, mert szerintem te a Hooligans, hooligans dolgon túl agyilag nem jutottál soha.

-------------------------

Annak azért nagyon örülök, hogy az angolok végre megérdemelten hazamennek a fenébe. Mondtam is az angol szurkoló havernak, jobb lett volna kiesni a csoportmeccsek végén, mint beszopni a németeket, de előre nem hitte el. :)

A német válogatott jól játszik, kétségtelen, de majd Argentína elkeni a szájukat reményeim szerint. :)

hitomi 2010.06.28. 12:39:32

@org: barátom,
a foci lényege az, hogy ki kell használni az ellenfél gyengeségeit :] az angolok nem tették, megszívták.
egyébként meg: túlsztárolva???... melyik bolygóról teccett jönni? hol van túlsztárolva egy Özil vagy egy Khedira a naccságosasszony Rooney-hoz képest? (de mondhattam volna bárkit az angol - vagy akár a francia, olasz - válogatottból...)
savanyú a szőlő, eddig oké, de ennyire....

Player 1 2010.06.28. 12:43:15

@Gknight_007: Szerbia ellen tízen voltak egy szerencsétlen bíró miatt, de így is támadtak, és ez az, amiért lehet szeretni a német focit.Az angolok 4-1-nél már a szépítést sem akarták, legszívesebben mentek volna az öltözőbe.

Player 1 2010.06.28. 12:46:13

4 éve is mi küldtük haza az Argentínokat, és akkor is azt hitték, ők az esélyesek.Löw pedig kiváló edző, Maradona viszont úgy tűnik, játékosként jobban remekelt, mint most edzőként.Argentína sem volt túl meggyőző, szerintem a németek mellett a hollandok és a brazilok voltak nagyon jók.

readya 2010.06.28. 13:03:23

@Player 1:

4 éve az 4 éve volt. Argentína mitől nem volt meggyőző? Még így is többet játszottak, mint amire szükség volt...
Maradona pedig, hogy milyen edző. Szerintem az Argentín focin látszik. Arról nem tehet, hogy 10-ből 9 ziccert kihagytak eddig. :) De majd hamarosan kiderül mi lesz most.

org 2010.06.28. 14:22:06

@hitomi: pajtás,
Amint feljebb is írtam, az angolok megérdemelték, nincs kérdés. De igenis úgy érzem, hogy a világbajnokság alatt, már az első ausztrál nyugdíjasválogatott elleni meccstől kezdve attól hangos a média, hogy németország mekkora jó és milyen nagy esélyes. Félre ne érts, tényleg jók a németek (mint általában minden világversenyen, csak most néha szebb a focijuk), de én továbbra se érzem az igazi nagy átütő erőt a vendégmunkás válogatottban. Szóval kiváncsian várom, hogy mire képesek egy jó formában lévő nagycsapat ellen, ugyanis ilyennel még nem találkoztak.
[még egy megjegyzés: a németeket a vb előtt és most is a négybe várom, de szerintem nem fognak nyerni.]

reelbeba 2010.06.28. 17:12:04

Sosem szerettem a nemeteket, leven angol-foci rajongo, de messze ez a legszimpatikusabb nemet valogatott amit valaha lattam. A csapat erdemeibol semmit nem von le, hogy tegnap a BBC sportkommentarjai (Shearer, Lineker)biztosan tokosebben jatszottak volna mint ezek a paprikajancsik. Sajnos.
Hatalmas lenduletet adott a csapatnak Ballack serulese, aki korulmenyessegevel es allando pofazasaval lassitja a jatekot. (Ugynezki marad a PLben, ugyhogy meg fogom latni parszor, csak azon imadkozom hogy ne jojjon a MUba. Van eleg munkakerulonk igy is.)
A nemet sracok megereztek a verszagot, nehez lesz oket megallitani a dontoig. Bar az argentinoknak nyilvan lesz hozzaszolasa, de kivancsian varom, hogy mutassa a kamera Maradonat, vajon mosolyogva vakargatja a tokeit akkor is, amikor azt nezi eppen, hogy mire Demichelis (vagy Veron, muhaha) egyet lep, ezek a nemet kolykok haromszor korbeszaladjak!
Az angolok javara irhato, hogy nem rugdostak szet a nemeteket az utolso 20 percben 4:1nel, ahogy azt akarmelyik del-amerikai vagy afrikai csapat tette volna. Ez az ugynevezett fair play. Szoval ne tessek csunya dolgokat irni az angol jatekosokrol az angol blogba, foleg Rooneyrol, van baja eleg.
Joe Cole es en kivanunk minden jot a nemet csapatnak.

Teuton01 2010.06.28. 19:16:48

Tényleg nagyon-nagyon jó ez a frissített, fiatal Nationalelf, de nem szabad túlbecsülniük magukat és elbizakodottá válniuk. Ha higgadtan, taktikusan, az ellenfelet megbecsülve és nem lenézve teszik a dolgukat, akkor nagy csodáknak lehetünk szemtanúi!:)

Maradok örökké vérbeli német és Németország-drukker, vorwärts Deutschland!!!

Tsabi 2010.06.29. 00:10:48

@reelbeba: Ballack a Bayer Leverkusenhez igazolt szoval ha nem nezel Bundesligat akkor egy darabig nem latod majd.. btw Ballack kapitanykent kivalo, jatekoskent mar inkabb a leszallo ag..

Player 1 2010.06.29. 15:06:40

@gyikocska: Persze, nem voltak rosszak az argentínok, de túl jó csapattal még nem találkoztak, Nigéria ellen pedig egy szabálytalan góllal nyertek, a Mexikóiakat pedig morálisan lenullázta a lesgól.

@org: Volt eddig bármi kifogásod a németek játéka ellen?:)