Németország- Spanyolország 0:1

Gólszerző: Puyol (73’)

Gratulálunk a spanyol válogatottnak, esélyt sem adva nekünk megérdemelten fogják játszani a világbajnokság döntőjét a hollandokkal. Innentől kezdve kéretik a spanyoloknak szurkolni, mert szerintem tényleg a világbajnoktól kaptunk ki.


Kicsit olyan sokkhatás ért szerda este , mintha konnektorba hugyoztam volna, de az „Üssük ki háromszázzal!” – szakszavakra félkómában felemeltem a jobb kezem és tiltakoztam az újraélesztés ellen. Nincs miért kötelet és gerendát keresni a pajtában, nem kell a besötétített nappali sarkában kuporogni vagy jó osztrák módra a pincébe költözni örökre a haverok cikizése elől, emelt fővel el kell viselni a vereséget. Nem szükséges visszavenni az arcunkból, jó csapatunk van csak volt szerda este egy jobb. Ami engem kiábrándított -az mtv szar kommentátorai mellett – az a hogyan volt. Minden német, focirajongó vagy kedvelő ismerősöm a gyáva , lélektelen játékot rótta fel a csapatnak. Én is csatlakoznék hozzájuk és megkérdezném Herr Löw-öt: Hogy a picsába lehetett ezzel a taktikával pályára küldeni a fiúkat? Persze már érkezik is a válasz Hansi Flick segédedző részéről, hogy könnyű kívülről okoskodni, de próbálja meg valaki a saját játékát játszani az ibériaiak ellen. De mi még csak meg sem próbáltuk, kaptunk volna ki 4:2- re vagy 4:3-ra még az is elviselhetőbb lett volna. Helyette megint valami  hasonlót kellett átélnünk mint a 2008-as Eb-döntőben, csak most nem az elején, hanem a vége fele kaptuk meg a kegyelemdöféssel felérő egyetlen gólt. Azt hittem kicsit közelebb kerültünk játékfelfogásban és technikában a spanyolokhoz, de nem , ráadásul megint be voltunk fosva. Persze kurva szar lehet úgy játszani, hogy belülről érzed a veled szemben álló fél azt csinál a labdával amit csak akar és te meg folyamatosan futsz utána, mint amikor lemész a grundra harmadikasként egy bőrrel a honod alatt focizni és a nyolcadikosok meg bevesznek mert éppen kidurrant a lasztijuk, de te nem nagyon fogsz beleérni. A spanyolok már megint (mint ahogy a vb-n eddig tették) a második félidő olyan szakaszában rúgták a mindent eldöntő gól, amely után már nem kellett sokat védekezniük és azt is egy fizikálisan elfáradt kifárasztott válogatott ellen. Ezt a feladatot tökéletesen meg is oldották és becsengettek a mennyország kapuján, ahova előzetesen német nyelvtudással rendelkező jegyszedőket állítottak.

Megint kiderült hogy az öreg fésűsbajszú Del Bosque olyan edző kvalitásokat csillogtat , amelyek megtanuláshoz a mi Joginknak még sokszor ki kell mosnia a pulóverét. (Tudtátok hogy Löw-öt edzői pályája közepén hozzá nem értés miatt elzavarta az Austria Wien elnöke, miután listavezetőként 2:0-ra kikaptak a tökutolsó FC Kärntentől? Halkan, apróbetűsen megkérdezném: igaza volt az elnöknek?)

Na mindegy, kár tovább ekézni a srácokat, fel a fejjel , koncentráljunk az Uruguay elleni holnap bronzmeccsre, ahol Miroslav Kloséból gólkirályt kell csinálnunk. Szegény Miro-t nagyon sajnálom, ő tényleg küzdött, hajtott, akart végre egy világbajnoki döntőt játszani harmadik nekifutására. Megérdemelte volna , ahogy a csapat is , de és ezt nagybetűvel írom:  NEM EZZEL A JÁTÉKKAL.

Mindezek ellenére ma kijöttem a pajtából, visszatettem a kötelet a dobozba , Jürgen barátom is feljött a pincéből és már méltósággal viseljük a haverok cikizését.

Büszkék vagyunk rád Nationalelf, továbbra is érted dobog a szívünk és tudjuk, hogy hamarosan egymás vállán sírva törölgetjük az örömkönnyeinket !


ui : Jövő héten indulok Oberhausenbe, merényletet tervezek a retkes polip ellen, lehet csatlakozni !
 

23 komment · 1 trackback

Címkék: spanyol elődöntő puyol

A bejegyzés trackback címe:

https://gutenmorgenafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr752141862

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem ez volt megbeszélve! 2010.07.10. 00:44:35

Tegnap kikaptak a németek. Gyász. Pedig előző nap megjósoltam, hogy megnyerik az egész kibaszott tornát, erre egy itt-a-piros-hol-a-pirosozó lábasfejű miatt borul az egész elmélet. Hát tudjátok mit: Vessétek a mókusok közé!  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robot_ 2010.07.09. 22:08:26

ELJEN a Nationalelf!
Tök szerthető volt a játékuk, és igenis a legarcosabb csapatokat, éppen a legnagyobb, legbravúrosabb vereséggel küldték haza!

robot_ 2010.07.09. 22:53:13

Ez egyébként meglepett Löw-ről, hogy eltanácsolták. Azért a meccsek nagyobb részén jo taktikat valasztott.
Az auf wiedersehen meg kicsit korai, holnap még nőhet a bronzok száma, és ezt mindenképpen megérdemlik, mert kiemelkedően játszottak a torna nagy részében.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2010.07.10. 00:03:51

Ennyi volt a srácokban most, ez is nagyon szép egy ilyen fiatal, és még csa nem is sztáokat felvonultató alakulattól, nem egy olyan csapatot búcsúztattunk, amelynek egy kerettagja többet ér a piacon mint a komplett Nationalelf. Reméljük a bronz meglesz, és aztán egyszer fel fog érni a csúcsra ez a csapat.

Teuton01 2010.07.10. 00:31:53

Ha az ég helyet cserél a földdel, akkor is örökké a Nationalelfért dobog a szívem! Mindenki más le van szarva!:) Köszönjük ezt a remek vb-t, Németország, élj soká!:)

CTamás · http://www.joegeszseget.hu/ 2010.07.10. 01:48:30

többet vártam a NE-től. Az elején fel kellett volna pörögniük a játékra.

TomiEnglish 2010.07.10. 07:03:17

Jól van már, hagyjuk már a búsulós dumát! Ha a VB előtt kérdezik a szakértőket, hányan mondták volna erről a Jugend német csapatról, hogy bejut a nyolcba? Alig valaki.
Én nem arra fogok emlékezni, ahogy az elődöntőben játszottak (valóban érthetetlenül gyáván) hanem arra, ahogyan Maradona kinézett az adott meccs után.
A német csapat 2002-ben ezüstös lett, 2006-ban bronz, 2008-ban megint ezüst, most legrosszabb esetben negyedik... a nagy számok törvénye alapján elég egyértelmű, hogy valamikor a következő években befigyel az arany, ha ezek a fiatalok így folytatják.
Üzenet a szerzőnek: Entschuldigung bitte, de én nem fogok a spanyoloknak szurkolni. Elhiszem, hogy gyógyírt jelentene a "de végül is a bajnoktól kaptunk ki" magyarázat, de én nem fogok nekik szurkolni, ha az isten az égből lejön, akkor se.
Én a spanyoloknak, a portugáloknak, vagy bármelyik dél-amerikai csapatnak szurkolni egészen egyszerűen képtelen vagyok. Azoknak a csapatoknak NEM szurkolok, amelyek szerint a labdarúgás a romaputrik szellemiségének megfelelő műesőmutatványokból és cirkuszi zsonglőrködésből áll. Hup Holland!
Hamarosan EB, hajrá Németek, Hollandok... (meg persze a nevemben szereplő csapat, amelyet említés szinten se szerettek itt látni:))))))
Ma este pedig tessék bátran harcolni, elvárja a bronzot a Vaterland!

robot_ 2010.07.10. 07:48:12

@TomiEnglish: Egyetertek, es a ket csapattal is (nemet, holland) es ebben a sorrendben.
Meg vegezetul alljon itt ennyi a bizonyos meccsnek és a marhasteak országának emléket állítva:
9gag.com/gag/28312

:D

Player 1 2010.07.10. 08:24:46

@TomiEnglish: Négybe jutottak, és a bronzot megérdemlik.Egy ilyen félig-meddig U21-es válogatottól ez nem rossz, lesznek ők még jobbak is. :)

ravens01 2010.07.10. 09:28:42

No, megvan az a hajszál a levesben (mért ne mküldted lektorálásra, he?): Klose harmadik nekifutásra döntőt nyert volna,mert döntőt játszott már 2002-ben. (Csak hogy szép napom legyen - asszem, egy APEH-ellenőr veszett el bennem...)

Adolf Ax 2010.07.10. 09:40:18

Kiváló csapatunk van volt és úgy néz ki lesz is az elkövetkezendő pár évben.

A cikizés?? Ezt én már Rummenigge és Stielike óta kapom és tapasztalom...és ezzel a lendülettel le is szarom.
Imádom a német focit a fent említett nevek óta (első generációs német szurker vagyok!!)...jó volt olvasni a blogot, voltak hibái, de a következőben szívesen részt vennék tevékenyen is, bár elfogultságom oly mértékű, hogy az ellenfél jogos győzelmét még most sem ismerem el, így részemről a tárgyilagos bejegyzések készítése eleve kizárt:)! Kassait meg megfogom tanítani miként kell 11-est befújni, és sárga lapot osztani...(természetesen erre csak az állkapocs csont részleges helyreállító beavatkozása után kerülhet sor)
Magam a döntőt rezignáltan, érdektelenül német sörszörp fogyasztása közben tekintem....a "felszólítást" , hogy a spanyoloknak szurkoljak, eleve nem is tudom értelmezni!!

Kedves barátaim fejet fel
Ein Volk, Ein Reich, Ein Führer.

"..Blüh' im Glanze dieses Glückes,
Blühe, deutsches Vaterland! "

freddynemkrueger 2010.07.10. 09:43:09

@robot_: Nevetséges ez az állandó önigazolás. Erről 1986 jut eszembe, amikor tavasszal 3:0-ra vertük itthon a brazilokat, úgy mentünk a VB-re, hogy négybe jutunk, aztán kaptunk egy hatost az oroszoktól. Tudni kell a helyén kezelni az eredményeket. Egy fos védelemmel rendelkező argentinokat vertetek meg azért, mert sikerült az elején szerezni egy gólt. Addig amíg csak a kontrákhoz értenek a németek és nem tudnak felállt védelem ellen mit kezdeni ez marad a csúcs eredményük, ami egyszer kifutott.

freddynemkrueger 2010.07.10. 10:01:06

@Adolf Ax: Gratulálok, tök jól megtanultál magyarul német létedre, mert gondolom az vagy, ha itt leírsz ilyet, hogy deutsches Vaterland.

KenSentMe 2010.07.10. 10:15:37

Két szót ismerek, cigány és roma.
ÚJPEST ÁZSIA, ÚJPEST ÁZSIA!

Két szót ismerek, cigány és roma.
ÚJPEST AFRIKA, ÚJPEST AFRIKA!

(Ez most az "Afrikáról" jutott eszembe)

Player 1 2010.07.10. 10:55:27

@freddynemkrueger: Remélem a spanyolok is kapnak egy hatost a hollandoktól. :)

robot_ 2010.07.10. 11:06:38

@freddynemkrueger:
Ez a hulye szoveg a nevetseges.
A meccs elott mindenkinek jart a szaja, hogy igy meg ugy Argentina... most hogy le lettek igazva mar kinyilik a pofa... ha valami hat akkor ez a nevetseges.
Az meg hogy szetkapták argentinát, egyaltalan nem volt benne a levegobe, ezt most utolag ugy mondani mint "aki meg mondta elore", egy rohejes hiteltelen faszság.
A nemeteknek jo csapatuk van. Ez az igazsag, mar vagy 40 eve mindig ott vannak a top 5-ben. A vilag 3 legnagyobb csapata koze tartozik. Az egyik tuti a brazil, a masik sztem az olasz. Az argentinok nincsenek a top3ban ez tuti, de 100x jobbak mint az EDDIG SOHA SEM EREDMENYES spanyolok.
Ez nem onigazolas, ezt teny.

freddynemkrueger 2010.07.10. 11:50:52

@Player 1: Addig ne legyen Németország világbajnok, amíg a spanyolok nem kapnak egy hatost bárkitől. Erről jut eszembe egy érdekes fogadási ajánlat a bet-et-home-on: mi lesz előbb - Németország világbajnok vagy ember lép a Marsra? Mind a kettő elég értelmetlen és haszontalan dolog.

freddynemkrueger 2010.07.10. 11:56:20

@robot_: Ez a le lettek igázva a hülye szöveg, amikor ötven percen át jobban játszottak az argentinok és csak a szerencse mentette meg a németeket a kiegyenlítéstől, akkor tényleg nem volt benne ez az eredmény és nem is tükrözi az erőviszonyokat, ha a 60. percben kiegyenlítenek volna, akkor teljesen más lett volna a meccs és csak a szerencsén múlott volna, hogy ki nyer. Az az önigazolás, hogy a nyertes meccs után az eredményre hivatkoztok, a vesztes meccs után pedig meg nem adott tizenegyeseket meg ilyeneket hoztok fel. Egyformán kell mérni, ha az argentin meccsen a jó játék a mérvadó, akkor a spanyol meccsen is a szar játék a mérvadó.

TomiEnglish 2010.07.10. 12:00:59

Így igaz. Sok minden történhetett volna, ha az argentínok kiegyenlítenek.
Továbbá érdemes még elgondokodni azon, hogy ha nagyfaterom a Don-kanyarban nem alszik be őrségben, és kiszúrja, hogy jönnek az oroszok.....
Ennyit arról, hogy mi lett volna, ha.

freddynemkrueger 2010.07.10. 12:11:53

@TomiEnglish: Akkor meg nem kell azzal jönni, hogy mi lett volna ha Kassai befújja a nemlétező tizenegyest. A spanyolok leigázták a németeket, akik azt se tudták hol a labda, és a spanyol tizenhatost csak hírből ismerték, ez az igazság.

robot_ 2010.07.10. 12:29:02

@freddynemkrueger:
ne tobbesszamozzal egyreszt, mert akkor mar kapasbol ki is jelented, hogy hulyeseg az egesz velemenyed. Nem lehet osszemosni kulonbozo emberek altal irt dolgokat, ennyi esze mindenkinek kell hogy legyen.
2. "Egy fos védelemmel rendelkező argentinokat vertetek meg azért", ezt te magad irtad kicsit feljebb. Legyel oszinte inkabb: tukrozte a nemet-argentin az eroviszonyokat eleg szepen.
A spanyolok meccsei is tukrozik az eredmenyeket. mindenhol 1, vagy extrem gyengen védő csapatok ellen 2 golla nyernek. Jol vedekezo csapat ellen kikapnak 1-0 -ra. Na latod eeeez az amin nincs mit magyarazni, meg hogy sehol sem voltak 80 evig, a nemetek meg mindig az elvonalba, az elitbe tartoztak/tartoznak.
Masreszt soha eletemben nem hivatkoztam meg nem adott tizenegyesre. nem a 16-oson belul tortent az eset, Ramos belerugott nem tul erosen a 16-oson kivul Özil bal lababa, majd Özil vegulis jogosan elesve, de tuljatszva bőven az esetet foldre ment. Helyes itelet: 16 oson kivulrol szabadrugas, lap nélkül.
Most irtam le eloszor a velemenyem az esetrol. Barmit is mondasz, en sose mondtam h lett volna 11-es, tehat ez az ervelesed kilove. Emellett ezen blogon is masik bejegyzeseknel ugy kezdtem, hogy NEM jatszott jol a nemet csapat. (lasd: "szar jatek"-rol beszelni, amit ugye reklamalsz)
Gyakorlatilag tehat semmi nem igaz abbol amit mondtal, nem hangzottak el olyanok.
Jo lenne ha eszhez ternel, erted...
mert azert azt vegyuk eszre hogy csak olyanokat irtal, amiket senki - de legalabbis en BIZTOSAN nem - mondtam, masreszt olyat is aminek az ellenkezojet en kifejezetten megirtam mar.
Az argentinnal jobb csapat a nemet. Nem csak most, rendszerint az. A spanyol sose volt egy nagy csapat, es ettol az egy cimtol még nem lesz nagycsapat, raadasul eloszor meg kellne nyerni, nem idejarni szajfocizni. A blog bejegyzesei meg mar vegeztek a meccsel, a spanyol blogon gratulaltam, ideje lejonni errol az egyebkent igazan faswza tamado nemet csapatrol aki nagyszeruen teljesitett a VB-n. (a spanyolok 3 eve 16 kozott kiszoptak 3-1 -re, erted, nem 1-0 -ra, tudod kik jatszottak, Torres, Xavi, Iniesta, Puyol, Villa, Casillas, egyszeruen fiatalok voltak, most ertek be, es elertek Spanyolorszag ELSO sikeret. A nemetek most meg fiatalabbak, es SZOKAS SZERINT a 4 legjobb kozott, szoval KUSS! :) )

robot_ 2010.07.10. 12:31:12

@freddynemkrueger:
leigaztak oket 1-0 -ra, egy talalt szogletgollal. :D:D:D:D:D
volt helyzetuk a 16-oson belul a nemeteknek, csak te rosszul emlekszel ezek szerint, ez az igazsag.