A kisváros, ahonnan újabb jelentésemet küldöm, pár napja csendes, mindenki kihasználja, hogy péntekig nincsenek meccsek, sokan nyilván most próbálják meg bepótolni az elmúlt két hétben kiesett munkákat, a szorgalmasabbja (azaz természetesen mindenki, hisz Némethonban vagyunk!) meg előre dolgozik arra az optimális esetre, ha jövő csütörtökön hatalmas Katzenjammer-rel kellene beszédelegni a gyárba.
A német vb-sajtó egyelőre attól hangos, hogy Schweini és Maradona kölcsönösen beszólt egymásnak: a német felemlegette, hogy micsoda kis lökdösődés volt négy éve a meccsük után, és hogy az argentínok mekkora színészek, ha a bíró manipulálásáról van szó, és ez mennyire nem fair, de nekik ezzel most nem szabad foglalkozni, mire az ellenfél edzője csak annyit replikázott, "nincs időnk most Schweinsteigerrel foglalkozni".
Két dolog húzza kedvenceinket a távoli vidéken: Podolskinak kis izomsérülés miatt idő előtt abba kellett hagynia a szerdai edzést, de a felcserek azt ígérik, szombatra teljes értékű lesz.
Nagyobb a gond Cacau-nál, aki hasfalhúzódása miatt már az angolok elleni meccset is kihagyta, és a tegnapi edzésen sem tudott részt venni. Löw szerint holnap még tesztelik, után fogják eldönteni, bevethető lesz-e a csatár.
A vasárnapi meccs után minden eddiginél nagyobb fieszta kezdődött hegyen-völgyön, a boldog németek önfeledten álltak a maguk gerjesztette dugóban, ahogy minden településen fel-le kocsikáztak, a sofőrök dudáltak, az utasok fújták az "uweseeler"-t, a rendőrök meg előzékenyen mosolyogtak azon, hogy cseppet sem józan, ám nagyon boldog, zászlóba bugyolált tinédzserek bóklásztak az álló kocsisorok között. A nagyobb települések belvárosait itt a környéken még a meccs lefújása előtt gondosan lezárta az autóforgalom elől a Polizei, de ezen kívül szabad teret engedtek az örömkitörésnek.
Magát a mérkőzést most csak audióban élveztem, az első félidőt rádión keresztül, a másodikat meg a környező sörkertek kivetítői (itt ez ónémetül elegánsan ´public viewing´-nak mondják) mellől kihallatszó üdvrivalgások alapján, de úgy is tökéletesen nyomon lehetett követni, mikor mi történik a pályán. A máskor kedvelt hétvégi célpontként ismert parkok, játszóterek, sportpályák elnéptelenedtek, mintha egy szellemvárosban lettünk volna, ahol a túlélőket csak pár nyugdíjas, egy-két turista, meg néhány andalgó, valószínűleg frissen egymásba szerelmesedett pár képviselte. Az utolsó sípszó után viszont elszabadult a ´pokol´, megteltek az utcák, még órákkal később is csak vigyorgó emberekkel lehetett találkozni.
Az autókra tűzhető zászlókat árusitó üzletek forgalma bizonyára megnőtt a napokban, a németek ´fegyverkezési versenybe´ fogtak, a múltkori Clio-n már nyolc kis lobogó van, plusz egy sál a csomagtartóajtó alá fogatva, meg néhány egyéb fekete-vörös-arany cucc elszórva a kalaptartón. A görög, olasz felmenőkkel rendelkezők viszont kezdenek belesimulni a tömegbe, egyre kevesebb kocsin vannak ilyen zászlók - megértem őket, ki a fene akarna a jelenleg nagyon büszke német ismerősök ugratásainak céltáblájává válni!?
Isten és a Bratwurst segedelmével előre a marhapásztorok legyőzésére!
