Németország –Argentína 4:0 , hihetetlen még most is leírni két nappal a gauchók kiütése után. Tényleg csoda lenne, vagy a jól felépített német futballgyártól várható volt ez az eredmény?

 

Az utóbbi napok médiaőrületében hirtelen mindenki német divatszurkoló lett, most már nem is olyan cinkes a Birodalomnak szurkolni. Bezzeg az ausztrálok kiütése után, még mindenki szerencséről és a világbajnokság leggyengébb csapatának „szétfutásáról” beszélt, meg hogy ezek a rohadt nácik már megint a spájzban vannak. Valami itt nem oké, miért kezdte el mindenki a Nationalelf seggét nyalni; ők vakok voltak 4 vagy 2 éve amikor a Klinsmann/Löw féle válogatott már eltemette a kockafocit és hasonló stílusban játszott, csak nem ilyen összeszokottan. Arra , hogy ez kiderüljön szükség volt az angolok és argentinok kiütésére és most ott tartunk, hogy ha nem rúgunk minimum hármat a spanyoloknak, akkor megint felerősödnek a kritikus hangok és máknak fogják titulálni az eddigi szereplésünket.
Maradjunk a Földön (még lehet egy napig örülni) és koncentráljunk az előttünk álló feladatokra.

Joachim Löw is ezt teszi, neki már 2009. december 4 óta (ekkor volt a világbajnokság csoportjainak sorsolása) határozott elképzelése volt Afrika meghódításának mikéntjéről. Azóta alázattal, intenzív edzésmunkával, olyan forgatókönyvet dolgozott ki , ami a régi idők támadó fociját idézi. Azt mindenképpen látni kell, hogy az egyetlen járható utat választotta, defenzíven, az eredmény tartására törekedve nem lehet messze jutni, az csak az olaszoknak megy és nekik is csak 16 évente sikerül.


Az eddigi 13 lőtt gól magáért beszél, ráadásul 3 meccsen is négyig jutottunk. A mester által kitalált taktika egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek a szakértők beállítják. Az alábbi képen látható, hogy Jogi  18 téglalapra osztotta fel a játékteret. Ezeket a területeket kell védeni a játékosoknak, mint a sakkban, így a stabil alapfelállás (4-2-3-1) sohasem sérül, könnyű visszarendeződni és a védekezés is tökéletes lesz , ha a stratégiailag fontos téglalapokat megszállja a csapat. Ezt még az olyan földevő barmok is meg tudják jegyezni, mint a ghánai „Bika” Muntari.

Ez konkrétan azt jelenti, hogy folyamatosan mozgásban vannak a játékosok, Podolski és Müller a bal- ill. a jobb oldalt felszántják. Özil téglalapjai a félpálya és az ellenfél büntetőterülete között helyezkednek el, míg Scweini-nek a félpálya és a saját 16-os közti mezőket kell védenie. Ezáltal Schweinsteiger lesz a legfontosabb játékos a felállásban hiszen az előtte fekvő hat mezőt kell megjátszani, azaz Özilt és a széleket. Emellett a saját kockáit is védi, így lesz ő a védekezés alapembere Khedirával együtt. Jogi másik alapvető elve a Játssz és fuss! – ha megjátszod a labdát , azonnal indulj be és kérd vissza vagy legalább keresd az összjátékot. Azt nyilatkozta legutóbb, hogy ennek a sulykolása ment a legnehezebben és még most is nap mint nap átrágják a srácokkal. Ennek köszönhetően a folyékonyabb és dinamikusabb lesz a játék, egy-két gyors passz után Schweini hosszú passzal indíthat és mint sokszor láttuk a bepasszokkal ziccerig lehet játszani. Ez vezetett az argentin kokainvár összeomlásához is! Marha egyszerű ezt így leírni, de Löw-nek meg kellett találni ehhez olyan spílereket mint: Özil, Müller, Kroos, Podolski, nélkülük dobhatta volna a kukába a terveit. Az angoloknak lőtt negyedik gól ennek a tökéletes taktikának a végterméke volt: Klose hosszú passz, Özil szélről bepassz, Müller gól.


Ha az ilyen egyszerű, akkor miért csak mi tudjuk? – merül fel a kérdés. Egyértelmű válasz nincsen, én a fiatalságban, a csapatszellemben, és az erőnlétben keresném a megoldás kulcsát. Nézzük meg az elkényeztetett sztárocskák csapatai hol vannak, valamelyik tengerparton vágják halomba a csajokat.


Alázat, alázat és alázat
– rohadtul bebizonyosodott a sportág alaptézise, véleményem szerint egy Ballack nagyúrral ez csorbult volna a leginkább és már rég elbuktunk volna.


Löw ráadásul kiváló pedagógia érzékkel is bír, és most érett be a munkája gyümölcse. Emlékszem az utolsó bosnyákok elleni felkészülési mérkőzésre írt poszt előtt csak ámultan a második félideji játékunkat látva. Már akkor éreztem, hogy sokkal jobban összeállt a csapat mint a 2008-as EB-re.


Kockafußball auf Wiedersehen, mostantól sexy Fußball-t akarunk! A spanyolok ellen mi vagyunk az esélyesek, nem úgy mint két éve, nem adhatunk esélyt Torreséknek. Amondó vagyok rúgjunk egy hármast és hallgatassuk el örökre a divatszurkolókat!

197 komment · 2 trackback

Címkék: csoda argentina

A bejegyzés trackback címe:

https://gutenmorgenafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr812131864

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Én már tudom, ki lesz a győztes! 2010.07.06. 12:14:46

Akiknek tele a tökük a magyarságkutatók elméleteivel, miszerint például a hieroglifák is csak magyarul olvashatók és Dobogókőn (a Föld szívcsakrájában, vagy rajta...mittudomén) nem érzik a tarkójukon azt a bizonyos bizsergést, azok most kérem, lapozzan...

Trackback: Bosznia-Hercegovináról és fociról 2010.07.06. 01:24:26

Van egy kis tartás benned, amikor Bosznia-Hercegovinában bemész egy kocsmába. Nem tudod, hogy akik ott vannak, melyik nemzetiséghez tartoznak. Mert nem mindegy ugye, hogy boszniai szerbek, vagy bosnyákok előtt iszod betegre magadat, pláne lánnyal. De e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robot_ 2010.07.06. 13:47:29

@Jimbo75:
Egy turot. Az elso 20 percben legalabb 3szor volt olyan hogy a spanyol vedo betamadaskor oldalra nezett, es latta hogy kozepen is jon legalabb 2 kis Paragváj, es egyszeruen kivagta oldalra a labdat, volt alapvonalra mentés is vagy 3szor az elso felidoben.
Szerintem te neztel rossz meccset. Latszott is a jatekukon, meg el is mondtak utanna a spanyolok, hogy ereztek hogy tudjak tartani a kaput, (bar a vitatott gol is akkor szuletett, es ugyebar az sem szulethet vedekezesbol)
de lattak hogy nagyon jon Paraguay, es tobb is volt a helyzetuk az elso felidoben mint a spanyoloknak. De erted... mit vitazunk mi itt. A spanyol jatekosok (asszem Pique) nyilatkozta azt hogy nagyon tamado volt a Paraguay focija. Szakertoi velemenyek is totalis, Chile-szeru letamadasnak hivtak, csak kicsit kevesebb futassal es durvasaggal.
Ha valaki itt rossz meccset nezett az te voltal, mert vitazni lehet, de hogy be lettek volna szarva, ... hat ez egy baromsag.

freddynemkrueger 2010.07.06. 13:51:32

@Senkifia: Ha a németek is úgy mennének ki, hogy a legfőbb cél, hogy ne kapjanak gólt, akkor tényleg meghalnak a spanyolok, de akkor a németek se fognak négy gólt rúgni. Szerintem azon fog eldőlni, hogy ki rúgja az első gólt, az megnyeri a meccset. És egy gólt szerencsével bármelyik rúghat először. Ezért teljesen kétesélyes a dolog, a fogadóirodáknál is.

robot_ 2010.07.06. 13:56:11

@csef:
Jo, de akkor az ervelesed miszerint nagyon is logikus doppingra gyanakodni, meg mindig azon alapszik amit irtal, hogy ezek a nemet jatekosok kozepszeruek, kozepes kepesseguek.
Viszont mivel ez egy nagy faszsag, igy tovabbra sem all fent az, hogy lenne alapja a doppinggal elojonni. Valoszinuleg te is egy olyan komplexusokkal megaldott valaki lehetsz, hogy nem birod siman lenyelni, hogy kurvara jo focistak a nemetek. De egyebkent ezt egyszeru lemerni. Tudod ebben az univerzumban az OK megelőzi az OKOZATOT, es amig ez igy van, addig arra mondjuk hogy jo focista, aki a foci jatekban jol szerepel, kiemelkedoen teljesit.
Annak a gondolatmenetnek tehat miszerint "Messi, meg mittomenkicsoda, jo jatekos, csak azert nem focizik jol, mert......."
eppen ugy nincs letjogosultsaga, mint annak hogy "Hat a nemetek megnyertek minden nagy meccset eddig, de nem igazan jo focistak, akik kikaptak toluk bezzeg... huuu hat azok milyen jok máárr.. "
Nem, nem igy megy az eletben. Megnezed hogy mi megy a füvön, 90 perc, latod ami lezajlik es ha sokszor ilyen meccsen jol teljesit valaki(k) akkor meg lehet beszelni h mitol jok, mi az amit tobbet gyakoroltak mint masok...stb.
Olyat mondani hogy szarabbak mint akiket RENDRE SZÉTVERTEK, olyat lehet cisnalni, csak egy olyan univerzumban, ahol nem kell hogy logikai szal vonuljon az esemenyek es a levont kovetkeztetesek kozott.
Nem, nem igaz hogy Özil kozepes kepessegu, az egyik kepessege a jatek olvasasa, es erezhetoen elmehetne atletanak is 100 meteres sikfutasban.
Es akkor most jonne Muller, Klose, es Batian Schweinsteiger... es most nem fogom mindegyiket leirni neked, de kimagaslo teljesitmenyu jatekosok, akik nagyresze a BL dontoben is jatszott, tehat ez a valasz arra hogy hol vaoltak eddig. Szerintem te piszkosul nem vagy kepben.

freagle 2010.07.06. 13:59:12

Szerintem vitathatatlan, hogy a németek most szép és eredményes focit játszanak. Elég régóta utálom őket, de az argentin meccsen nem lehetett nem drukkolni nekik. Egyszerűen szép volt, ahogy játszottak! :-)
Ettől persze még a spanyolok elleni meccs teljesen más lesz, és nem lehet tudni, hogy melyik csapatnak, hogy jön ki a lépés. Ha a németeknek éppen sehogy, akkor ugyanolyan gyengék lesznek, mint a szerbek ellen. (Ezt jósolja a polip!!! :-D) Ha a spanyoloknak nem jön ki, akkor akár szép játékkal is ugyanúgy kikaphatnak, mint Svájc ellen.
De hát ettől izgalmas a foci! :-)
Hajrá spanyolok! :-)

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:00:06

@robot_: Paraguay egy (mint utólag kiderült) öngyilkos taktikával játszott, az elején iszonyúan megnyomták abban bízva, hogy rúgnak egy gólt, de nem rúgtak és ezt nem lehetett erővel bírni. Én már láttam az elején, hogy ez lesz, a végén benyomják az elfáradt parákat a spanyolok. A Barca ellen is próbálkozott több csapat ilyennel, de nem szokott bejönni.

flea 2010.07.06. 14:00:15

@Senkifia: egyetértek, kivéve ezzel:
"Szóval a fiatalokban megvan az az alázat,ami a ballack(meg messi, tevez,stb) nívójú kjátékosokban nincs meg. Ha észrevettétek, a németek még a cvitatható bírói döntéseknél sem reklamáltak, vagy hisztiztek,mint az argentinek."

Ez sztereotípia, a mostani argentinok nem nagyon hisztiztek. Még Tévez sem. Messi pedig elismerésre méltó alázattal nyomta végig az 5 meccset, és csak akkor lőtt kapura, mikor tényleg nem volt hova passzolni.

Schweinsteiger meg egyébként hosszú ideje a legintelligensebb német játékos. Az egész sportnak előnyére válik, hogy megtalálta a helyét a válogatottban.

robot_ 2010.07.06. 14:02:46

@freddynemkrueger:
Igen, ezzel egyetertek, mivel reszben ezt is irtam. Iszonyuan megnyomtak, es nem fostak a spanyoloktol, tamadtak, es voltak is lehetosegeik.
Es azt is leirtam, h 70 percig ment nekik a meccs, onnantol meg teljesen szetestek.
De az hogy vedekeztek meg fostak, az nem igaz.

flea 2010.07.06. 14:03:17

@freddynemkrueger: az utolsó percekben is volt egy olyan helyzetük, amit máig nem értek, hogy Santa Cruz hogy nem lőtt be. De ha csak a büntetőt nézed, az azért könnyen bemehetett volna, akkor pedig visszaállnak, és (szerintem) megtartják az 1-0-s előnyt.

Szóval erre azt mondani, hogy "mint utólag kiderült, öngyilkos taktika", megbocsáss, de hülyeség. Ez a taktika biztosította számukra messze a legjobb esélyeket, és kevés híján be is jött.

Megjegyzem, én nem láttam "elfáradt parákat" sem, pedig már kb. a második félidő elejétől azt vártam...

robot_ 2010.07.06. 14:04:01

@flea:
mondjuk az nem volt tul sportszeru Lionel Messitol,
hogy kezezett, es utanna besargitotta Mullert kezezesert, o meg semmit nem kapott.

flea 2010.07.06. 14:06:48

@robot_: az egy furcsa helyzet volt, én mindkét kezezést vétlennek láttam. De ha szerinted Messi "sárgította be" Müllert, akkor azt hiszem, kissé elfogult vagy. Volt ám ott egy bíró is, úgy 2 méterre az esettől. :D

flea 2010.07.06. 14:07:22

@robot_: meg amúgy is az alázatról, nem a sportszerűségről volt szó. Messi ütött már gólt is kézzel, mint tudjuk ;)

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:08:45

@flea: Az első félidőben már a spanyol térfélen letámadtak, a másodikban csak a ritka ellentámadások alkalmával mentek át a félpályán, ez nem a fáradás miatt volt?

hulk 2010.07.06. 14:09:08

Na, ugye, hogy megmondtam. Már a vb előtt Müllerről beszéltem, amikor még sokan, többek között a blog gazdája is, inkább másokban bíztak.

Azt valóban el kell ismerni, hogy ennél szebben játszó német csapatot még nem láttam és ha megnyerik teljesen jogosan mondhatják majd magukat a világ legjobbjának. De, a Ghána, Anglia, Argentína, Spanyolország, majd a döntőben Hol/Uru sorozat szerintem sok lesz, mint nekünk volt 54-ben.

patkányarcúáginéni 2010.07.06. 14:11:50

@robot_: igazad van: születendő fiamat schweinsteigernek fogom hívni.

a görögöket is jól rakta össze az eb.-re rechagel, de azok védekező, focigyilkost játszottak , mint most a hollandok teszik.
de utálom!
itt a gyanús ez a nagy ficánkolás, ami dárdainak tűnt fel először, aki jól ismeri őket. hogy nem tudja, vajon mit esznek, vagy isznak ezek...

az általad említett játékosok ára nem túl magas - nem véletlenül. most meg kifut a pályára ez a 11 ember, az összes ellenfél meg úgy mozog hozzájuk képest, mintha a hosszabbítás második félidejét kezdenék. nagyon is jogos a gyanú! nem ez lenne az első eset...

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:12:24

@flea: Azért "utólag kiderülten" öngyilkos, mert ezzel kikaptak, szerintem az elfáradás miatt. Lehet, hogy ha beállnak védekezni, akkor továbbjutnak, akár 0:0 utáni tizenegyesekkel.

flea 2010.07.06. 14:12:41

@freddynemkrueger: attól tartok, nem ugyanazt a meccset láttuk... most nem fogok nekiállni videót keresni, de a BBC-n konkrétan beszéltek erről a szünetben, hogy meddig fogják bírni, majd elemezték a meccs után, hogy végig bírták.

robot_ 2010.07.06. 14:13:27

@flea:
Jo, hat en nem mondtam h kezezett Messi, de nem elfogultsag - vagyis az, de a te reszedrol - mert utanna Messi felemelte mind a ket kezet es orditott mint a faba szorult ferege es elkezdte püfölni az egyik karjaval a masik karjat a biro felé fordulva. De igazad van tenyleg nem votl egyikük kezezése sem szándékos, ebben egyet értek. Amit utánna csinált, az nem volt sportszerű. Ezert nem kell elfogultnak lenni ahhoz hogy azt mondjam besárgította, mikor meg eppen csak lepattand az ő kezéről. Nézd meg Müller hogyan viselkedett, pedig latta h Messi kezerol jott a labda.
egyebkent meg sportszerusegrol beszelunk, mivel en azt hoztam szoba, nekem avval kapcsolatban volt velemenyem. Azt hogy Messi alazattal jatszott azt elismerem, de nem arrol irtam, mert nekem nem az ragadt meg rola a meccsen, de ettol fuggetlenul lehet hogy igaz amit irsz, es ha alázatra, jószívűségre kedvességre.. .ilyesmire fogják játszani a focit, akkor Messi még nagy hasznát fogja venni ezen képességeinek.

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:17:20

@flea: Nem tudom mit értenek azon, hogy végig bírták, a spanyol gólnál Pedro tök egyedül kapta a labdát és rúgta rá, a meccs elején ilyenre nem volt esélyük a spanyoloknak, mert mindig odaért egy para. Te tényleg másik meccset néztél.

flea 2010.07.06. 14:19:50

@robot_: ha visszaolvasol, feltűnhet, hogy @Senkifia: hozzászólására reagáltam az alázattal kapcsolatban, te pedig arra válaszolva hoztad fel a sportszerű(tlen)séget mint ellenérvet.

A hadonászás nem volt sportszerű, de ha a 2 méterre álló bíró ezért adott sárgát, akkor hülye volt. Nekem meg általában nem tűnt annak, ezért aztán nem írom a sárgát Messi számlájára.

Túltárgyaltuk, azt hiszem.

robot_ 2010.07.06. 14:22:47

@csef:
hat ha a te fiad lesz akkor nem a neve lesz a legnagyobb baja.
Biztos azt akartad mondani hogy Batisannak fogod hivni csak megcsuszott a kezed. :)
Mindegy is, en csak kitarto es energiaigenyes gyanakvast tudok neked kivanni. Akik illetekesek az ugyben ejjel nappal ezt vizsgaljak, ha tudnak hoyg te gyanakszol, biztos meg egy lapattal ratennenek. En majd osszetornem magam a helyedben hogy tudassam veluk a gyanumat, ami azon a labon all, hogy "szerintem a nemetek olcsok, es ezert nem jok, tehat nem futhatnak ilyen jol".
Csak erted, ha lenne egy csepp agyad, akkor rajonnel hogy nem a baromsag menten szuletnek ezek a szabalyok. Probalj meg gondolkodni, es ellenpróbat csinalni abbol amit mondasz:
Ezek szerint van olyan határ ameddig erdemes edzeni, de van egy hatar amin tul mar nem, mert a magyar szaros seggu néző nem hiszi el hogy en igy tudok futni? Vagy mi? Erted, nem? Hogy mondjuk mi van, ha megsem doppingolt? Akkor most illene lassabban futnia egy kicsivel, hogy te elhidd? Tehat van moralis hatar aminel jobb teljesitmenyt nem illik elerni, mert akkor bunteteskent a doppingvad pallosával sujtasz le a fizetesi lista 10 helyezettje mogott allokra?
nagyon lent vagy.

flea 2010.07.06. 14:23:39

@freddynemkrueger: a gólnál Pedro azért léphetett ki egyedül, mert azon ritka eset lépett fel (azt hiszem, az egyetlen a meccsen), amikor Iniesta két védőt is állva hagyott, és annak a harmadiknak, akinek Pedróval kellett volna mennie, muszáj volt áthúzódnia Iniesta elé. Ennek a fáradtsághoz semmi köze (hacsak úgy nem, hogy a fáradtság miatt nem sikerült ugyanolyan tökéletesen levédekezni azt a támadást, mint addig, de ezt meg nem hiszem, mert utána hátrányban még feljebb is bírtak kapcsolni, lásd 89. perc, Santa Cruz).

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:27:20

@flea: Az hogy volt egy ellentámadásuk, ahol Santa Cruz (aki csere volt, ezért nem fáradt el még) helyzetbe került nem jelenti azt, hogy általában feljebb kapcsoltak. Jól látod, azért hagyott Iniesta állva két védőt, mert már nem tudtak úgy védekezni, mint az elején.

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:30:00

@flea: Egész pontosan a 72-ik percben jött be Santa Cruz Valdez helyett, aki nagyon jó volt, de addigra már lépni sem tudott.

Player 1 2010.07.06. 14:30:02

@csef: Amúgy melyik hülye elkeseredett angol vagy argentín drukker találta ezt ki?Vagy esetleg egy a szerdai meccstől nagyon tartó spanyol-drukker?Szerintem Löw valami, ha nem is teljesen, de részben újat talál ki szerdára, hogy meglepje a spanyolokat.A polip meg elmehet a p**ába! :D Mindegy, az EB-n is csak 80%-os volt.Tévedhet szegény.

Player 1 2010.07.06. 14:37:50

@csef: A Schweinsteiger a vezetékneve, te tudatlan ork.

robot_ 2010.07.06. 14:40:01

@Player 1:
Jaja, erre celoztam en is... jo gyerek lesz az. :)

Mixer 2010.07.06. 14:40:25

rajzanak a nagypofájú spanyolkodók

gyerekek, holnap este kifut a pályára a csapat, kergetőznek kicsit

aztán a németek nyernek

mi meg leszarjuk,h szerintetek doppingoltak, nem is németek, a polip is mást mondott, stbstb

IDE NYUGODTAN JÖHETTEK SÍRNI A MECCS UTÁN IS :)

A spanyolok ellen meg azért védekezett mindenki,mert eddig csak könnyű csapatokat kaptak. Svájctól így is kikaptak. Portugáliáról meg nem gondolom, hogy egy ó csapat lenne. Volt egy jó meccsük Észak-Kórea ellen, ennyi.

robot_ 2010.07.06. 14:44:10

Ja, es egyebkent is megmondtam mar hogy a polip nem azert van hogy az eredmenyt megjosolja, ez csak szoveg. Valojaban azert van, hogy ha nem a NEMETEKET josolja gyoztesnek akkor megdögöljön!!
:D:D

Senkifia 2010.07.06. 14:47:38

@csef: az ifjusági vébén voltak eddig valószínűleg. Mert :) nézzél már utána :) eddig hány német sportolónak volt doppingvétsége, szerencsétlen? :) Klose, podolski, schweinsteiger-....közepes képességű? és én vagyok hülye,meg elfogult? néztél tükörbe? :)
pont azért vertek meg mindenkit, mert alázatos foci-mesteremberek, és nem nagypofájú cristianoronaldo-sztárok:) kicsit gondolkozz

Senkifia 2010.07.06. 14:49:46

@Jimbo75: kit érdekel,hogy nyertek a szerbek,11 emberrel,10 ellen 1-0ra. Négy közt van a fritz? igen. Az édesanyjuknál otthon a szerbek? igen. ennyit az okoskodásodról :)

freddynemkrueger 2010.07.06. 14:50:00

@Mixer: A könnyű csapatokról annyit, hogy Paraguay a selejtezőcsoportban Brazíliát 2:0-ra verte még amikor számított (tétmeccsen azért azt ritkán szokták) és a végén azért lett csak harmadik egy ponttal az első brazilok mögött, mert az utolsó meccset nem vették komolyan és otthon kikaptak Kolumbiától, különben ők nyerték volna a csoportot. Argentína pedig éppen hogy bejutott a végén, közben kaptak egy hatost Bolíviától, szóval a németeknek voltak könnyű ellenfelei.

Senkifia 2010.07.06. 14:51:24

@flea: bocs,igazad van, Messi valóban. Teveznek néha zöld volt a feje a mqgába fojtott,vagy kimondott qrvaanyázástól :)

Senkifia 2010.07.06. 14:53:18

@freddynemkrueger: sokan. azk is szakemberek :) mások meg valóban a védelem gyengéit hozták fel. a meccs előtt az argentinek mindenhol 2-3szor kevesebbet fizettek a fogadóirodákban,mint a németek,mivel 2-3szor tartották őket esélyesebbnek,ugye. oszt ez lett :)

robot_ 2010.07.06. 14:53:49

mas tema:
azt a Larissa Riquelmét hol lehet megbaszni aki az index cimlapjan van?

Senkifia 2010.07.06. 14:58:02

@freddynemkrueger: igen,valóban nagyon kétesélyes. bár az első rugott gól teóriáját nem osztom. Az biztos,hogy a spanyolok nagyon jók,ha tudják játszani a játékukat. ha ugyanazt a taktikát követik a németek,amit eddig,hogy nem embert fognak, hanem területet védenek, és rajokban követik a labdát, valamint a csatár előtt mindig 2-3 ember állt keresztbe, mögötte meg legalább egy,és se normálisan átvenni labdát nem engednek, se továbpasszolni, akkor meghal a spanyol sok gyors,pontos rövidpasszos foci,és valami egyebet kell kitalálni. Maradjunk annyiban,hogy egyáltalán nem annyira biztos,hogy a spanyolok nyernek,mint azt itt páran elhitetik magukkal. Mint ahogy egyáltalán nem biztos,hogy a németek nyernek. Ha Isten is úgy akarja, nagyon szép meccs lesz. Peace :)

Senkifia 2010.07.06. 15:00:01

@csef: ja és hogy hol lesznek? hát mondjuk a bayern-nel nyernek UEFA kupát :P

Senkifia 2010.07.06. 15:01:13

@freddynemkrueger: "A D csoport az egyik legerősebb és legkiegyensúlyozottabb a tornán, ráadásul a nyolc között valószínűleg Anglia vagy Argentína ellen kell továbbjutni. Egyik esetben sem Németország lesz a meccs esélyese, de csak egy kimondottan jól játszó csapat győzheti le őket. ​"

Senkifia 2010.07.06. 15:04:04

@Player 1: Na és? tudod te hány Lakatos Vinetú, meg kolompár tarzanka létezik? Mér' lenne baj még egy Kovács Svájnstájger Ödönnel? :)

Senkifia 2010.07.06. 15:05:38

@robot_: gondolom, ha szerencséd van, és eljutsz odáig, akkor ágyban. esetleg konyhaasztalon, vagy szőnyegen... alkalomfüggő. :D

freddynemkrueger 2010.07.06. 15:07:59

@Senkifia: Ezt nem tudom ki írta, de azt tényleg nem lehetett előre látni, hogy az általában jó angol védelem ekkorákat betlizik. Ha ott a normáli sformáját hozza az angol védelem és a bíró megadja a gólt, amivel öt perc alatt 0:2-ről kiegyenlítettek volna az angolok, akkor ki tudja mi lett volna.

freddynemkrueger 2010.07.06. 15:11:16

@robot_: Asunción főutcáján, ha elég gyorsan futsz és utoléred, amikor meztelenül végigfut és a több (tíz, száz?) ezer szintén kanos para nem lök félre.

Senkifia 2010.07.06. 15:22:47

@freddynemkrueger: ilyen ez a piszok foci. bár a bírói hibák iszonyatosak voltak ezen a vébén. És nem akármilyen helyzetekben,hanem olyanban,ami eldönthette a mecsset. lesgól megadásától az abszolút szabályos gól megnemadásáig minden,amit akarsz. sajnos. viszont az is igaz,hogy egy nagy csapat ettől max kicsit dühösebb lesz,és ha igazán jó,nem a bíró pro vagy kontra döntésén kell múljon a meccs. persze,ha jogtalanul kiállít valakit, az egyből nagyot dob az ellenfélen. Viszont ha tényleg jó vagy, akkor nem állsz meg egy lefújt gólnál,hanem rúgsz még hármat. ha 2-1 marad, azt mondtam volna: igen, az angolok megnyerhették volna. Így is mondom, mert a labda kerek, és a milettvolnaha egy hülye kérdés. de azért a 4 kapott gól nagyon beszédes. ennyire nem rogyhatsz össze egy rossz bírói döntéstől. szerintem.

robot_ 2010.07.06. 15:22:59

NA... emiatt mar nyugodtan lehet aggodni a mi oldalunkon is:
sportgeza.hu/futball/2010/vb/cikkek/a_kapitanyi_karszalagon_veszekednek_a_nemetek/

Ez nem jo omen. Nem nagy dolog hogy osszevesztek Ballackal, ő vegulis nem resze a nemet csapatnak jelenleg, DE:
Annak a jele hogy van feszultseg, meg hogy van hajlam a veszekedesre, az nem jo jel. Tehat hogy nem egy nyugodt, a hatalmi dolgokra jelenleg fittyet sem hanyo csapat van ott délen. Ez zavar engem, alapbol akkor lenne jo, meg ugy is szokott lenni, hogy egy nyugodt, a feladatara koncentralo jatekos nem hogy magatol nem boncolgat ilyesmit a legrosszabbkor, hanem meg direkt provokalni se hagyja magat, még annyira is van esznel ha egy ripoter bekérdez direkt egy ilyen kinos szarral, a leheto legrosszabbkor, akkor kineveti vagy elharitja a kerdest, hogy "nem foglalkozunk ilyesmivel jelenleg" meg ilyesmi... ehhez kepest... csak nehogy gaz legyen belole a csapaton belul, remelem kialusszák.

robot_ 2010.07.06. 15:24:03

@Senkifia, @freddynemkrueger:
áá.. meggondoltam.. jöjjön ő ide ha akar valamit, de azert koszi.

:D:D:D:D

Mixer 2010.07.06. 15:24:19

@freddynemkrueger:

Ez jó, még mindig ott tartunk, HOGY HA ez vagy az lett volna...

nem az lett. A németek átgázoltak Anglián és Argentínán is. Ez TÖRTÉNT.

Egyébként valaki felvetésére, hogy hol vannak ezek a játékosok úgy általában:

zB.: 6 tagjuk a Bayernben focizik, ami mintha BL második lett volna idén...

Hú, de szar ez a német foci. Mégis: EREDMÉNYES

Senkifia 2010.07.06. 15:24:47

@freddynemkrueger: sportgézán a németország-elemzés része. természetesen még a meccsek előtt írodott.

Mixer 2010.07.06. 15:26:42

@robot_:

ettől a német veszekedéstől én is félek

Egyébként Ballacknak már megmondhatták volna, hogy: Misi, menj Te a kurva anyádba. Pont azért vagyunk sikeresek, mert nem vagy itt.

A csapat Lahmot támogatja. Remélem nem lesz baj.

colonel pondró 2010.07.06. 15:28:46

@freddynemkrueger: Bruhahaha. Ugyan már.nézzük mármeg a FIFA világranglistát. A németeket a jóval erősebb szerbek verték meg mint a spanyolokat verő svájciak és a jóval előbbre lévő argentínokat vertékmneg ellentétben a paraguayt nyögve verő spanyolokkal.

Mixer 2010.07.06. 15:34:27

@colonel pondró:

hát igen, ez a ki ki ellen botlik, egy komoly kérdés...

Senkifia 2010.07.06. 15:36:29

@csef: az utolsó doppingvétséget az NDK követte el,szintén atlétikában. hagyjuk ezt a fölösleges idiotizmust. biztos vizsgálat lenne ,illetve az ellenfél feljelentené,ha valóban olyan feltünő lenne. Az argentinek is futottak úgy,mint a németek. csak az a fránya taktika. Meg az angolok is,mint ahogy már itt is mlítették,hogy ha 2-2 lett volna, akár meg is nyerhetik, a szerinted doppingolt németekkel szemben. Lóf.szt,mama, nincs semmi dopping. 23 éves átlagéletkor ,alázat,és lelkesedés, meg egy qrvajó taktikus edző, az van. ennyi. A vesztett eb után kicserélte az egész csapatot fiatalokra, pár kivétellel. Meg is lett az eredménye. Miért ne kombinálta volna a doppingot a tapasztalattal?
na mindegy, hülyeségeken vitatkozom :)

Senkifia 2010.07.06. 15:37:45

@robot_: gyanítom,hogy nem akar... :)

flea 2010.07.06. 15:39:50

@Senkifia: ne felejtsd, a két utolsó gólt kontrából kapták az angolok úgy, hogy a középső védők felmentek támadni - ez ebben a formában biztosan nem valósul meg, ha nincsenek hátrányban. (Így sem értem, mit kellett Terrynek ott lábatlankodnia, mikor Lamps jelezte, hogy rá fogja verni a szabadot.)

Ha a bíró megadja és 2-2, szerintem az angol továbbjutásnak lett volna kb. 40% esélye. Számos ismerősöm szerint van az 20% is ;), de abban kiegyezhetünk, hogy több, mint amennyi így volt. Ez a német csapat tanári módon tud kontrázni (is).

colonel pondró 2010.07.06. 15:42:27

@Mixer: Minden tiszteletem Paraguayé. Szegény rokonként tényleg nagyszerűamit csináltak. De aki, akár előbb végeztek Argentínánál a selejtezőben-akár nem, be akarja bizonyítani, hogy jobbak náluk az azthiszem nem ért a focihoz. A fogadóirodák nem hülyék, hogy Paraguay győzelmére csilliószoros szorzót adtaj volna, Argentínáélra meg semmit.Most nem jött össze nekik.ennyi.De attól még az Argentín foci jóval előbbre tart.

RépaRetekMogyoró 2010.07.06. 15:44:15

Nem ertem miert mondjak hogy nem szep a nemet foci. Azert 4 golt latni szep dolog, meg ha nem is tancolnak szambat vagy tangot.

colonel pondró 2010.07.06. 15:45:23

@Senkifia: Akkor Tshabalala vagy hogy a bánatba hívják is doppingolhatott. Futott mint a nyúl:-). Marhaság az egész. Többszáz doppingtesztet csináltak a vb alatt,mind negatív lett.

colonel pondró 2010.07.06. 15:47:31

@RépaRetekMogyoró: Amúgy meg nemcsak most szépa német foci.Én emlékszem a 82-esvb-n döntőt játszó német csapatra.Főleg az elődöntőre a franciák ellen. Amit ott Rumeniggéék műveltek az is csodálatos volt. Persze Platiniék is szépen játszottak.

Mixer 2010.07.06. 15:49:54

@colonel pondró: Asszem félreértettél. Én veled vagyok :)

@flea: Kedves Flea, senkit nem érdekel, hogy mi lett volna HA.

Anglia azt kapta,amit megérdemelt, de tudod mit, Angliának nem is ezen az ágon kellett volna lennie, csak az angolok voltak olyan szarok,h ne nyerjék meg a csoportjukat.

Anglia kiesése nem a meg nem adott gólon múlt. Fogjátok már fel.

Senkifia 2010.07.06. 15:52:57

@csef: ettől megint nevetnem kell...hogy közepes képességű labdarugó-munkások... beszarok :) Nem tudom,észrevetted e,kikről beszélsz...ismételjem? Klose, Schweinsteiger,
Podolski, Lahm(aki a német örökválogatottban is helyet kapott, Klinsmann, Matthaus, vagy Beckenbauer mellett...tiszta balfasz focimunkás:)).... Visítanom kell ettől a marhaságtól:) ja és nagyrészük Bayern-játékos, majdnem megnyerték a Bajnokok Ligáját.illetve ezüstérmesek. te meg azt kérded,kik ők,és hol voltak eddig,illetve hol lesznek ezután? te egyáltalán tudod,mi az a foci? csak kérdem. vagy csak a spanyol válogatottat ismered,oszt annyi...? :D

robot_ 2010.07.06. 15:53:01

@flea:
ha nem tudtak volna kontragolt szerezni a nemetek, akkor szereztek volna olyat mint az elso ketto.
Nem ertem, hogy miert mondja mindenki azt hogy ha 2-2 lett volna az angolok felállnak.
Hát konyorgom... a meccs elejen 0-0 volt, nem? vagy az nem egyenlo?
Sokkal egyszerubb, es hihetobb is ha megadjuk azt a 95%-ot arra az esetre hogy a nemetek jutnak tovabb 2-2 utan is.
Egyszeruen 2 apro hiba utani 2 nagyon necces golt lett volna ha 2-2 lett voln ahirtelen az eredmeny.
Masreszt: az hogy a nemetek kontraztak a masodik 2 goljukat az egy dolog, de:
kontrazni lehet jol es lehet rosszul is, es a nemetek kurvajol cisnaltak, igy nem hiszem hogy ez szamit, a masik az, hogy az hogy egy csapat kontrazik, az azt jelenti hogy a masik tamadasabol meglép gyorsan, es azonnal kontratamadast szervez. DE EZ NEM jelenti azt hogy az angoloknak ugy kellett hogy kinezzen a vedelmuk mint ahogy kinezett mikor szopták a masodik kettot... szinte nem is volt vedelmuk. A Müller golnal meg egyszeruen szénné futotta Özil a védőjét, ezt meg ugy hivjak, hogy lassu, szar hatved. Es mindegy hogy a meccs hanyadik perceben meg milyen allasnal fogja Özilt, akkor is ő fogta.
Nem nyertek volna meg szerintem az angolok ezt a meccset.

colonel pondró 2010.07.06. 15:54:29

@Mixer: Jaja. Stimm a dolog. Csak te reagáltál arra amit írtam és a neved után nyomtam meg a "válasz erre" GOMBOT. Nem ellenkeztm, csak reflektáltam arra amit írtál:-).

Senkifia 2010.07.06. 15:55:24

@Senkifia:OFF Te csef,jut eszembe, lehet a bayern is folyamatosan doppingol, csak a döntő előtt elfogyott az anyag,és késett a futár,ezért nyert az inter. Vagy Milito valami erősebbet szedett :D...ON

flea 2010.07.06. 15:55:51

@Mixer: szerintem inkább te fogd fel, amit írok, akkor lehet, hogy arra is tudsz reagálni.

@robot_: én sem mondtam, hogy megnyerték volna. A 40% (pláne 20%) kevesebb, mint 1/2. Több esélyük lett volna, ennyit mondtam, de látom, mindenki szívesebben vitatkozik valami képzelt baromsággal, mint azzal, ami ténylegesen elhangzik...

flea 2010.07.06. 15:56:54

@flea: "több esélyük lett volna" = "több esélyük lett volna, mint így", nem pedig "mint a németeknek", még mielőtt valami IQ-huszár ebbe is beleköt.

Mixer 2010.07.06. 15:57:14

szerintem azt nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy a német-gyűlölők egy része iszonyatosan tudatlan

ha a németek BL másodikok, akkor is azt kérdezik,h hol voltak ezek? Eccerűen csak azért, mer a Bundesligát itthon nem adja a duna Tv :)

robot_ 2010.07.06. 15:57:58

@flea:
jo, hat en mondjuk semmi kepzelt baromsagot nem irtam, ertsd meg, kijavitottam a szerintem realis ertekre, valamint megindokoltam. En is csak szazalekot irtam , ha jol emlekszem 5%-ot kaptak tolem az angolok. Ez nem kulonbozik attol hoyg toled meg 40-et, valakitol meg 20-at.

RépaRetekMogyoró 2010.07.06. 15:58:19

@colonel pondró: meg is kialakult, hogy a 40. eszaki szelessegtol delre folytatott labdarugo tevekenyseget szambanak hivjak es zsenialisan csodalatosan szep, az eszaki foci meg szivtelen, hidegveru munkafoci.

colonel pondró 2010.07.06. 15:58:27

@Mixer: Amúgy olvastam a Nemzeti Sportban,talán Bognár Gyuritókl egy nagyon értelmes hozzászólást erről a meg nem adott gólról. Azt írta, hogy nagyon sajnálja, hogy ez történt, mert egyrészt az anglománok, de ami ennél nagyobb baj, maguk az angolok is hivatkozhatnak a bírokra mintr bűnbakokra a ikiesésükért. Pedik rohadtul nem ezért estek ki. Nagyon nem. Egyszerűen osztálykülönbség volt a két csapat között. A németek meg kurvára nem tehetnek róla, hogy volt egy balfasz bíró. De nélküle is aláztak volna.Mondjuk 4-2-re. Vagy bármennyire. Lényegtelen. Egyszerűbben hjobbak az angoloknál.

Mixer 2010.07.06. 16:00:23

@flea:

Okostóni, még eccer elmondom, nem érdekel, hogy több esélyük LETT VOLNA, vagy több esélyük LETT VOLNA, mint így

Mivel SEM TE, SEM A HAVERJAID nem tudják SEMMIVEL sem alátámasztani, hogy 40-50-20-310% esélyük lett volna, mivel nem tudjuk,h mi lett volna, HA

Ugye érted? Ez történt. Ha az angolok oylan jók lettek volna, rúgtak volna még gólokat, de nem voltak.

Kikaptak. Ez az egy dolog fontos. VESZÍTETTEK, ÉS LÁTVÁNYOSAN SZARUL FOCIZTAK.

colonel pondró 2010.07.06. 16:02:15

@RépaRetekMogyoró: De gustibus..., tudod. Láttam én márgyönyörűen játszó dánokat, németeket, urambocsá oroszokat-ukránokat és otromba catenacciót játszó olaszokat. Akkor hogyan is van ez?

Senkifia 2010.07.06. 16:02:32

@colonel pondró: ezt magyarázom én is, csak nincs kinek :) a vb meg a válogatott a presztízsről szól. a klubcsapat meg a bajnokság pedig a qrvasok pénzről. most ki tudja elhinni azt,hogy a qrvasok pénzt meg a pár éves eltiltást kockáztatná bármelyik focista, ezen a szinten? ez nem kalapácsvető vb, hogy ez az egy esélye van,és ha nem nyer,akkor világvége, még négy év készülődés. Innen visszamegy a klubhoz, aztán keres rakat pénzt,és ha ügyesek nyernek kupákat. sja és persze ott a folyamatos doppingvizsgálat. erre jönnek a nagyokosok,hogy "dehát kik a faxom ezek,hol voltak eddig,hol lesznek ezután, és különbenis biztos doppingolnak". :) hát ez nevetséges.

colonel pondró 2010.07.06. 16:03:32

@RépaRetekMogyoró: Ja és a görög "szambáról" ne feledkezzünk el:-)

colonel pondró 2010.07.06. 16:07:18

@Senkifia: Egyetértünk. amúgy fizikai felépítésüket tekintve szerintem az afrikai csapatok voltak alegerősebbek. Csakhát ugye itt nemcsak az számít. Pontosan:ez nem kalapácsvetés vagy súlyemelés:-). Valamit kell tudni kezdeni a labdával is, azt meg nincs az a dopping ami elősegítené. Max kettőt lát az amúgy is zezgő jabulaniból:-) Egyiket csak eltalálja:-)

flea 2010.07.06. 16:09:34

@robot_: a konkrét számok nyilván egyéni megérzéseken alapulnak, nem vitatom a te 5%-odat és azt sem, hogy akár közelebb is lehet a realitáshoz, mint az én 40%-om. Csak az zavart, hogy "nem nyerték volna meg az angolok szerintem ezt a meccset", mert ez úgy hangzott, mintha én azt állítottam volna, hogy de.

@Mixer: elmondom, mit tegyél máskor, amikor szerinted nem az az érdekes, amiről mások értelmesen próbálnak beszélgetni:
ne ugass bele, főleg ne ordítva.
Ilyen egyszerű.

colonel pondró 2010.07.06. 16:13:04

off: Ó. Most látom micsoda helyesírással írtam itt.Pardon,de ezt a cudar laptopot még nem tudtam megszokni,mindig mellényomok és nagy lelkesülten visszaolvasás nélkül elküldöm. Pardon:-)

freddynemkrueger 2010.07.06. 16:22:07

@colonel pondró: Én meg emlékszem a japán-koreai VB-n iszonyúan gyengén játszó német csapatra, amelyik beszenvedte magát a döntőbe három 1:0-ás győzelemmel (az egyik azt hiszem pont Paraguay ellen).

Mixer 2010.07.06. 16:25:25

@flea:

Felőlem halálodig találgathatod, hogy 40%-e, hogy az angolok nyertek volna, ha blablabla

100% ismétlem 100%, hogy a németek nyertek.

Az angolok otthon csücsülnek, és csodálkoznak, és csak a hozzád hasonló, hibbant faszkalapok találgatják, hogy nyerhettek volna-e.

Nem nyertek.

Egyebekben bekaphatod.

colonel pondró 2010.07.06. 16:25:29

@freddynemkrueger: Aha.Volt olyan is.De legalább döntőt játszott többször,nyert 3 vb-aranyat. A spanyolok mennyit is??

Mixer 2010.07.06. 16:28:49

@colonel pondró:

segítek

egyet sem, soha, de soha. :)

Player 1 2010.07.06. 16:30:19

@freddynemkrueger: Új-Zéland ellen Paraguay 0-0-t játszott.A béna olaszok ellen is döntetlent.Argentína veretlen volt, Dél-Koreát 4-1-re, Mexikót 3-1-re verte.

Player 1 2010.07.06. 16:30:56

@freddynemkrueger: Ja, kihagytad, hogy Argentína csoportelső lett a selejtezőben.Is.

colonel pondró 2010.07.06. 16:33:47

@Mixer: Kutakodtam az emlékeimben,de nekem is így rémlik:-).

icceman 2010.07.06. 16:35:16

Hát a japán-koreai VB-n szereplő német csapatot nehéz is lett volna szeretni, de vegyük már észre ezek elkezdtek FOCIZNI amellett, hogy megnyerik a meccseiket...

Player 1 2010.07.06. 16:35:18

@freddynemkrueger: Ha..Megint csak a ha..Látom, nagyon parázol már ettől a meccstől.Savanyú a szőlő, mi?Tudod, hogy Németország sokkal esélyesebb, mint a spanyolok, ezért próbálod magaddal ehitetni, hogy csak az ellenfelek voltak gyengék..Argentína és Anglia gyenge?Nem.Argentína veretlen volt eddig.Jöhettek Maradonával, de biztos nem csak ő találta ki a taktikát, hanem szakemberek.

flea 2010.07.06. 16:38:17

@Player 1: melyik évben? A mostani vb előtt az utolsó meccsen Uruguay elleni idegenbeli győzelemmel csípték el a negyedik (és egyben utolsó pótselejtező nélküli továbbjutó) helyet...

www.fifa.com/worldcup/preliminaries/southamerica/standings/index.html

colonel pondró 2010.07.06. 16:38:19

@Player 1: ŐŐŐŐ.Egészen pontosan a 4. lett. acsoportkörre gondoltál a 32 között talán?

Senkifia 2010.07.06. 16:55:58

@freddynemkrueger: ez a válogatott nem az a válogatott. sőt nem hogy nem az, de még nem is az EB-n döntőben spanyoloktól kikapó válogatott :) és valószínűleg nem is az, amelyik a vb-n kap majd ki a spanyoloktól. legalábbis nem egykönnyen:) de szerintem egyáltalán nem. majd elválik a vallatásnál :)

Mixer 2010.07.06. 17:00:07

@Senkifia:

vigyázó szemünket a polipra vessük

de a mutatott kép alapján én is azt remélem, hogy igazad lesz

hajár Németország

freddynemkrueger 2010.07.06. 17:34:41

@Player 1: Bocs, Argentína negyedik lett a selejtezőben.

freddynemkrueger 2010.07.06. 17:36:36

@Senkifia: De ennyi erővel a spanyolok is beszenvedhetik magukat a döntőbe.

freddynemkrueger 2010.07.06. 17:39:37

@colonel pondró: A brazilok meg ötször nyertek, most meg már otthon vannak. Ez itt nem történelemóra.

Player 1 2010.07.06. 17:44:53

@freddynemkrueger: Igen, hibáztam.A csoportjukban.Sajnálom, mester.

freddynemkrueger 2010.07.06. 17:46:34

@Player 1: Szakemberek találták ki a taktikát? Jobbhátvédben egy eredetileg középhátvéd játszott, miközben Zanetti otthonról nézte a meccseket, és azt hogyan kapják a védelem jobb oldalán számolatlanul a gyermeteg gólokat.

Senkifia 2010.07.06. 18:05:26

@freddynemkrueger: hát aki elég jó, mindenki beszenvedheti magát bárhova :)
mondom: majd kiderül holnap este. addig is hajrá hollandia :)

freddynemkrueger 2010.07.06. 18:10:29

@Senkifia: Erről miért jutott megint eszembe Larissa Riquelme, a legjobb paraguay-i játékos? Oda én is beszenvedném magam.
A hollandokban legalább egyetértünk.

robot_ 2010.07.06. 19:42:12

@freddynemkrueger:
Nem tudom, de nekem miota irtam a kommentet, csak a LArissa Riquelme jar az eszemben. Es nem is akarom hogy más járjon. Piszkosul jo csaj az. Latszik, hogy buta, egyszeru tuzes, es le akar vetkozni az utcan, mikozben kurvajol nez ki.
mi kell meg??? :D
süti beállítások módosítása