Ami 67 éve Erwin Rommel tábornagynak nem sikerült, azt most befejezzük. Császárunknak tett ígéretünket betartjuk, Dél-Afrikát elfoglaljuk és megszabadítjuk aranytartalékaitól. Hadtestünk már a legkisebb ellenállás nélkül földet ért, és immár készen áll az aranyhadjárat megkezdésére.

 

Lássuk Löw tábornagy mely katonákkal vág neki az elkövetkező hónap hét nagy ütközetének:

 

 Az utolsó védelmi vonalunk ,a kapuvédők. (TOR)

 

   Manuel Neuer (1) a gelsenkircheni „sohanemlesztekbajnokok” Schalke04 a fiatal  portása, nagy valószínűséggel ő védi kapunkat a kapitalista, kommunista, bálványimádó és minden más meggyőződésű nemzet csapásaitól már a kezdetektől fogva. Tehetsége megkérdőjelezhetetlen , már háromszor volt a Germán Birodalom legjobb Torwart-ja. A 24 éves, jobblábas hálóőr termetével germán barbár őseit idézi, tekintélyt parancsoló kifutásaival a legjobb úton van a világklasszissá válás felé. Néha túlzott motiváltsága miatt hajlamos bakik elkövetésére, de reméljük a világbajnokság során hibátlan, egyenletes teljesítményével segíti csapatunkat a hadjárat során. Számára még a brandenburgi kapu védése sem jelentene akadályt.

 

Tim Wiese (12) 29 éves, a Birodalom kikötővárosában Brémában edződik nap mint nap. Félelmetes kifutásait látva bármelyik ellenfelünket összeszarja magát. Emellett kiváló reflexekkel áldotta meg az Úr. Remek helyettese lehet Neuer-nek.

 

 

 

 

 Hans-Jörg Butt (22) a bajor bőrnadrágos klán nagy öregje, még 36 évesen is megtanítja kesztyűbe dudálni a fiatalokat. Idei európai portyázása során majdnem sikerült lecsapnia egy aranyszállítmányra , de a taljánok elhappolták előle. Rutinos öreg róka, jó pár ütközetet megnyerhet nekünk ha a csatatérre lép.

 

 

 

A védelem (ABWEHR)

 

 Jerome Boateng (20) a gyarmatbirodalomból behurcolt rabszolgák leszármazottja, akinek áruló   féltestvérére vérdíjat tűztek ki a Birodalom széltében-hosszában. A hamburgi védő tavaly a 21 éven aluliakkal meghódította Európát, idén a világ tetejére szeretne érni. Temperamentumos, a fejét könnyen elvesztő védő , aki hamar a kiállítás sorsára juthat, ami veszélyeztetheti csapatunk menetelését (pl.: az oroszok elleni selejtező során).  Nem valószínű hogy Joachim Löw  fontos csaták alkalmával beveti, inkább marad  hű fegyver- és vízhordó.

 

 

 Arne Friedrich (3) a berlini Hertha zsoldosa 31 éves , jobblábás. Tábornagyunk megtalálta helyét a védelem közepének bal oldalán. Rettenetes éve volt Berlinben, itt a lehetősége a javításra. Viszonylag átlagos nyurga felépítése ellenére kőkeményen védekezik, a konzervatív „csakvédekezünk” iskola növendéke, jobban segíthetné a támadásainkat. Örömteli viszont hogy egyre jobban összecsiszolódik  Per Mertesacherrel.

 

 

 

 Philipp Lahm (16) szintén a bajor klán fia, aki fiatal kora ellenére (27 éves) már sok nagy csatát megélt és időközben világszerte rettegett jobblábas klasszissá érett. Ballack nagyúr lemészárlása után csapatunk kapitánya lett, persze nem érdemtelenül. Sokáig a bal oldalon segítette villámgyors felfutásaival a támadójátékot, de egy esztendeje már a jobb oldalon cikázik. Feladatát ezen a szélen is tökéletesen ellátja. Egy kis felrónivaló vele kapcsolatban, hogy fontos meccseken könnyelműen már nagyokat hibázott.(2006 vb-elődöntő, 2008 EB-döntő). Kapitányként óriási bombákat várunk tőle és útmutatást a többieknek a győzelem ösvényén.

 

Marcell Jansen (2) a bőrnadrágos klán által kiűzetett a paradicsomból egészen Hamburg kikötőjéig. Azóta sérüléséből felépülve kezdi visszanyerni formáját, és Löw tábornagy ballábasként a baloldalon megtalálta a lőállását, miután Lahm kapitány áthúzódott a bal szélre. Jóval támadóbb szellemű mint Badstuber, ezért több szerepet is kaphat. Amit várunk tőle az az, hogy a második hullámban felfutva beadásaival és távoli bombáival segítse rohamainkat.

 

 

Per Mertesacher (17) jobboldali középső védőnk 26 éves brémai céhlegény. Nyurga termetével kiemelkedik a védelem tengelyéből, ami egyben fejjátékának erősségét is megmagyarázza. Rögzített játékszituációk esetében rendkívül hasznos lehet fejelő tudománya. A védekezésben sallangmentesen, egyszerű eszközök segítségével takarítja el az ellenfél támadóit. Biztos bástyánk lesz hadjáratunk során Friedrich-el együtt. 61 válogatott csata során 1 gólt szerzett. Játékának szépsége az egyszerűségében rejlik.

 

 

 Serdar Tasci (5) a 23 éves jobblábas védő a török mamelukok leszármazottja, a stuttgarti svábok kolóniáját erősíti a Birodalmon belül. 11 válogatottbeli ütközetével a tapasztaltabb játékosok közé tartozik, de csak tartalékos közlegényként számít rá fő stratégánk. Robusztus alkata nem éppen gyorsaságát segíti elő, és az idén látott közepes formája sem a kezdőcsapatba kerülését jósolja.

 

 

 

Dennis Aogo (4) a 23 éves hamburgi tengerészgyalogos, valószínűleg matrózszerelem bimbójaként látta meg a napvilágot a Birodalomban. Nemzetközi tapasztalatlansága nem emeli a kezdőcsapatba, viszont egy nagyon tehetséges tartalékgarnitúra tagjaként tavaly a 21 évesekkel ő is meghódította Európát. Ballábasként jobb és bal oldalon bármikor bevethető , ha szükségét látja generálisunk.

 

Holger Badstuber (14) is egy gyöngyszem a bőrnadrágos bajor klánból. A 21 éves ballábas balhátvéd remek idényt tudhat maga mögött. 1 éve még a harmadosztályú tartalékosok között pucolta a nagymenők csukáját, mára azonban a kinőtte magát és Mertesacher-rel remekül kiegészítve egymást a baloldali védő szerepében tetszeleg. Remekül helyezkedik és fejel , viszont támadójátéka gyengébb mint Jansen-é, ezért nagy harcban lesznek egymással a kezdőbe kerülésért.

 

A 2. részben támadóalakulatunk dicsőítése következik...

-->

10 komment

Címkék: vb keret afrikakorps

A bejegyzés trackback címe:

https://gutenmorgenafrika.blog.hu/api/trackback/id/tr782071003

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

klorinc 2010.06.10. 13:07:16

Nagyon jó a stílus, várom a következő részt! Egy aprócska észrevétel: Torres gólja 2008-ban szerintem Lehmann sara volt. Lahm annyira feltartotta a csatárt, hogy a kapusnak lett volna ideje takarítani, csak Lehmann későn eszmélt... De az teljesen szubjektív! És hajrá továbbra is a bloggal, a július 11-i bejegyzést már nagyon várom!:)

hulk 2010.06.10. 17:13:05

Még egy, na jó inkább kettő kérdésem lenne az összeállítással kapcsolatban. Egy szabad csatár posztom van, Cacau vagy Müller?

Illetve Özil mire lehet képes és mennyi percre taksálod? (mert Mark van Bommel, helyett lehet, hogy őt nevezném)

balage33td 2010.06.10. 18:53:37

Én is várom már a kezdést, a 90-es VB volt az első torna amit végigizgultam, nem volt kérdés kiért dobog a szívem utána! Egy jó Klinsmann ugyan ma is elkelne a csatársorban, de remélem a mai fiúk is átérzik, hogy ez egy VB... Két éve kint voltam Bécsben, hát a 99-es BL döntő után újra tudtam sírni egy meccsen... :) Ritkán van jóérzésem egy-egy torna előtt, de szerintem nem fog rosszul kijönni a lépés a Fritzeknek! Suppa-Deutschland!

heiki töltő 2010.06.10. 20:23:57

@hulk: nehéz,mert tegnap Löw még Klose mellett kardoskodott, hogy ad neki egy esély meg hogy jobb formában van blablabla.., és elvileg a kérdés nem az hogy Cacau vagy Müller hanem Klose vagy Cacau. De sztem Müllert válaszd , jobban bírja a sorozatmeccseket. Özil olyan 70 perces csávó , majd Marin fog mindig beállni helyette, van Bommel jobb választás helyette.

2010.06.11. 19:46:22

Jó kis bemutató, várom a folytatást, jöhetnek a sturm-ok! :)

OFF: Rommelhez egy apró adalék: ő egy igazi háborús hős, még az ellenfelei is méltányolták. Aki meg lenácizza, az egy tudatlan, vagdalkozó komcsi, Rommel SOSEM volt a náci párt tagja, Hitler-ellenes lett, majd meg kellett halnia ezért, sajnos. Respekt, Generalfeldmarschall!

ON: Amúgy meg hajrá Nationalelf! :)

Sunboy 2010.06.11. 23:12:55

"Dis ist unser Deutschland !" /Samy Delux/
Szóval igen.. Ha kijutunk a csoportból 90% meg is nyerjük a vb-t. Csak a kérdés majd a támadókon lesz, hogy mennyire fognak pörrrögggni :D

@OFF:
A nemzeti szocializmus az egyik legjobb eszme, és igen dicséretre méltó volt Hitler munkássága, de végére a hatalommánia áldozata lett ő is!
LOS JUNGS !

2010.06.12. 12:01:15

Pici OFF: Nálatok - többi kommentelő, bloggazdák - is ilyen szemét lassúak ezek a fociblogok? Bejegyzésbe belépés-kilépés, komment-küldés fél tucat másodpercig eltart. Nem nálam lehet a gond, mert a többi indás/indexes cucc remekül működik (kiv. a Milstory, az is dög lassú - bocs Tiboru!).

Weidmüller 2010.06.12. 20:07:05

Kampf für Deutschland

értelmetlen_nevű 2010.06.13. 01:04:18

fasza.
Badstuber inkább belső védő, Jansen pedig bal szélső. Westermann sérülése miatt kell balbunkóban játszaniuk, bár én inkább Aogot preferálnám.
süti beállítások módosítása